„Sokszor a legnagyobb segítség, ha meghallgatjuk a beteget és odafigyelünk rá”

Benedek Orsolya tudatosan készült a pszichiátriai hivatásra, más orvosi szakágban sosem gondolkozott. Testhezálló szakma számára, hiszen mindig érdekelték az emberi történetek. Fontosnak tartja, hogy teljesen leépüljön az a tévhit, hogy pszichiáterhez fordulni szégyen lenne, mert a szakember segít megoldani azokat a problémákat, amelyeket egyedül nem tudunk. Munkájában elengedhetetlen a diszkréció, illetve az empátia, átérzés vezérli, annak érdekében, hogy a betegen segíteni tudjon. Interjú a Carit San Medical új pszichiáterével.

– Hogyan választotta a pszichiátriát?

– Az orvosi egyetemen már első éven tudtam, hogy csak a pszichiátriát tudnám elképzelni hivatásként, semmi egyebet. Ez más, mint a „klasszikus” orvosi pálya, valamint illik a személyiségemhez. Csendesebb, nem túl sokat beszélő típus vagyok, viszont nagyon szerettem az emberi történeteket hallgatni, mindenik más, és minél mélyebb betekintést enged a személy, annál érdekesebbé válik.

– Milyen betegséggel fordulnak leggyakrabban pszichiáterhez?

– A legváltozatosabb problémákkal, nagyon sokféle lelki megbetegedésről beszelünk napjainkban. Az ideiglenesen fellepő alvásproblémától, szorongástól kezdődően az egészen súlyos, teljes életet megnehezítő kórképekig. Fontos kihangsúlyozni, hogy egy aprónak tűnő, kezeletlen vagy elfojtott probléma idővel kiválthat komoly tüneteket. A lelki sebeknek nyoma nincs a testen, de a traumák tartósabb szenvedéssel járhatnak, mint a fizikai fajdalmaink.

– Van-e prűdség az erdélyi társadalomban, ami a szakemberi segítségkérést illeti?

Vannak, akik teljesen elfojtják a problémáikat, nem vesznek tudomást róluk akkor ez problémákat okozhat a mindennapi életvezetésükben, párkapcsolati, családi viszonyokban, akar karrierben. Rosszabb esetben az elfojtott trauma okozhat függőségeket, különböző pszichiátriai kórképet, amely megnehezíti a személy életét. A másik kategória, akik mar nyitottabban kezelik a lelki problémákat, tudják, hogy pont olyan, mint bármilyen más betegség, ők egyre inkább fordulnak szakemberhez. Érdekes, hogy bár az idősebb generációnál megfigyelhető nemek közti különbség e tekintetben – a nők könnyebben és gyakrabban kérnek segítséget, mint a férfiak –, a fiatal korosztálynál eltűnni látszik ez az eltérés. Szerencsére leépülőben van az a tévhit, hogy pszichiáterhez fordulni szégyen. Itt segítségünkre van az internet, a média, amely beépíti a közbeszédbe ezeket a problémákat, sőt, sokan nyíltan felvállalják betegségüket, elmesélik gyógyulásuk történetet.

– Szokták mondani, hogy szüleink, nagyszüleink generációja nem volt lelki beteg, nem kellett pszichiáterhez járjanak. Hogyan vélekedik erről?

– Abban az időben is léteztek problémák, lelki betegségek, ugyanúgy, mint bármilyen más szervi megbetegedés, de amikor háborúk dúltak, társadalmi krízishelyzetek voltak, az emberek nem a lelki egészségükkel foglalkoztak, hanem azzal, hogy túléljenek. Nem mellesleg hosszú ideig megbélyegezték a pszichés kórban szenvedő embert.

– Megosztja a pszichiátereket is az a kérdés, hogy mikor elég a pácienssel való beszélgetés, illetve mikor szükséges a gyógyszeres kezelés. Ön mit gondol erről?

– Az én szemléletmódom, hogy akkor kell gyógyszeres kezeléshez folyamodni, amikor tényleg szükséges. Természetesen senkit nem hagyunk szenvedni. De először el kell beszélgetni a beteggel megfigyelni és alaposan megvizsgálni, hiszen a legtöbb állapotnak van kiváltó oka, azt fel kell fedni, segítenünk kell a betegnek szembe néznie vele, amikor ez szükséges, és aztán feldolgozni. Sokszor a legnagyobb segítség, amit nyújthat a pszichiáter, hogy meghallgatja a beteget és odafigyel rá.

– Lehet valaki tartósan befelé forduló azért is, mert veszteségek érték, gyászol, elvesztette a munkahelyét, vagy elvált. Mennyi idő után mondhatjuk azt, hogy ez már betegség, szakember segítségére van szükség?

– Természetes, hogy egy trauma feldolgozásához idő kell, ezt minden ember meg is kell adja magának. Amúgy van arra vonatkozó meghatározás a szakirodalomban, hogy az adott stresszhelyzetet követően mennyi idő után beszélhetünk depresszióról, de én nem kötném ezt időhöz, számokhoz. Inkább az a kérdés, hogy mennyire borul fel az ember élete a trauma következtében. Ha úgy érzi, hogy nem tud lábra állni egyedül, hogy kicsúszik a talaj alóla, akkor mindenképp kérjen segítségét.

– Létezik olyan pszichés zavar, amely ha sok embert érint, a társadalom működését befolyásolhatja?

– Úgy vélem, hogy a munkamániás társadalom, a taposómalomszerű életvitel kergetheti az embereket különböző pszichés nehézségekbe, betegségekbe, és nem a fordított helyzetért kell aggódni. Ugyanakkor a beteg ember szenvedheti meg a társadalmi nyomást, hiszen munkaképtelen lesz, nem tudja fenntartani magát vagy függőségbe menekülhet, akkor ennek folyományaként szintén nem tud munkába állni, és kirekesztik a társadalomból. Laikusok számára szeretném ajánlani Joker című filmet, amely hitelesen bemutatja, hogy min megy keresztül a lelki beteg, akit nem értenek meg, és nem kap segítséget.

– Mi a legszebb ebben a hivatásban, illetve milyen sarokkövek vezérlik a szakmában?

– Az szép benne, hogy változatos, minden paciens más, mindenkinek más a története. Én főleg azért szeretem, mert lelkileg olyan közel kerülök a pácienshez, mint más orvosi szakágakban ritkán. Ha egy pszichiáter jól végzi a dolgát, különleges lelki bizalom alakul ki, amely egyszerre megtisztelő is, hiszen rengeteg ember megválaszt minket legmélyebb titkai őrzőjének . Mindig észben szeretném tartani azt, hogy tisztelettel, türelemmel, alázattal végezzem a dolgom, sose ártsak, akin tudok segíteni, azt megtegyem, és ha meghaladja a képességem, akkor azt alázattal vállaljam.