„A pszichés beteg nem okolható az állapotáért”

Dr. Kiss Réka pszichiáter Marosvásárhelyen született és végezte az orvosi egyetemet. Ötödévesen azt érezte, hogy a tudomány sokszor tehetetlen a pszichés betegségek kezelésében, ezt pedig kihívásként élte meg, így döntött akkor ezen pálya mellett. Utólag isteni vezetésnek tudja be hivatásválasztását. Hisz abban, hogy a gyógyszeres kezelés a célravezető a mentális betegségek esetén, és vallja: a betegnek nem szabad azt sugallja a környezete, hogy felelős az állapotáért.

– Tisztázzuk a fogalmakat: mi a különbség pszichiáter és pszichológus között?

– A pszichiáter orvos, azaz orvostudományi egyetemet végez, a pszichológus viszont bölcsészettudományi oktatási intézménybe jár. A pszichiáter betegségeket kezel, legtöbbször gyógyszerekkel, az előbbi viszont terápiával, beszélgetéssel, konfliktuskezeléssel próbál a hozzá forduló személyek problémáin segíteni.

– Milyen problémákkal fordulnak leggyakrabban önhöz?

– Járóbeteg-rendelésben leginkább depressziós, szorongásos betegek és demenciában szenvedők, ritkább esetben alkoholizmussal küszködő, pszichotikus állapotban lévő – látomások, hallomások által kísértett, ön- és közveszélyes – személyek, akiket a hozzátartozók hoznak szakemberhez.

– Hogyan lehet eldönteni, hogy mikor elég a beszélgetés, önismeret egy páciens számára, és mikor fordulhatnak gyógyszeres kezeléshez?

– Orvos vagyok, emiatt indokolt helyzetben betegségként kezelem ezeket a hiányállapotokat, amiket csak gyógyszerekkel lehet pótolni. A korszerű orvosságok a hiányzó ingerületátvivő anyagok mennyiségét növelik, azaz biológiai elváltozást kezelnek, amiket sajnos beszélgetéssel nem lehet megoldani. Egyszerű példával élve: a cukorbetegség esetén sem tudunk inzulint belebeszélgetni a betegbe. Természetesen volt már olyan személy, aki betért a rendelőbe krízishelyzetben, és nála elég volt a beszélgetés, mivel ő nem volt beteg, csupán valamilyen negatív esemény történt az életében, amit nehezebben dolgozott fel.

– A pszichés problémák tekintetében mennyire prűd az erdélyi ember?

– Az a tapasztalatom, hogy aki már pszichiáterhez fordul, annyira szenved, hogy túllépett a szégyenérzetén. A szégyenérzetet egyébként azt táplálhatja, hogy a beteg környezete azt gondolja, hogy az érintettek felelősek az állapotukért és tehetnének ellene. Pedig ez nem így van. A barátai, hozzátartozói megpróbálják „hasznos” tanácsokkal ellátni, hogy igyon egy pohár bort, vagy beszéljen a bánatáról, vagy rászólnak, hogy szedje össze magát. Amikor a betegen ez sem segít, akkor kezdi el cikinek érezni a helyzetét és esetlegesen magát okolni érte. Más megbetegedés esetén ez fel sem tevődik, hiszen mindenki elfogadja, hogy ha valakinek magas a vérnyomása, hipertónia ellen szed gyógyszert.

– A pszichés betegségekre felírt gyógyszerekkel kapcsolatosan nagyon sok az ellenérzés. Például: hogy tulajdonképpen egy betegséget, ha gyógyít is, mellékhatása másat idéz elő. Hogyan vélekedik erről?

– Már az orvosi egyetemen is úgy tanultuk, hogy csak annak a gyógyszernek nincs mellékhatása, amelynek hatása sincs. Például a szkizofréniát kezelő tabletták elhízást okozhatnak, de ne tévesszük szem elől az igazi problémát, ami a mentális betegség és nem az esetleges túlsúly. Ám a mi szakterületünkön a legnagyobb probléma, hogy a gyógyszerészek is tájékozatlanok, és félreinformálják a betegeket. Gyakori példa, hogy a páciens visszajön a rendelőbe, és határozottan kijelenti, hogy nem szed antidepresszáns gyógyszereket, mert a patikus azt mondta neki, hogy függőséget okoznak. Ez tévedés. Függőséget okoz viszont a nyugtató. Az előírások szerint a szorongásos betegeket sem nyugtatóval, hanem antidepresszánssal kezeljük, pontosan azért, mert nem okoz addikciót. Ez sokak tévhite, amit sajnos a gyógyszerészek is gyakran táplálnak.

– Vannak mentális betegek, akiknek nincs betegségtudatuk. Velük mit lehet kezdeni?

– Sajnos semmit. Az intézmények egyszerűen nem veszik be őket, mert a személyek azt állítják magukról, hogy nem betegek, így csak erőszakkal lehet őket a kezelésnek alávetni. Ez leginkább a paranoid hajlamot hordozó betegekre jellemző, de ez szerencsére nem gyakori eset.

– Hogyan lehet azt feldolgozni, ha egy beteg nem gyógyul meg, élete végéig elmegyógyintézetben lesz, netán öngyilkosságot követ el?

– Fel lehet és fel is kell, ha ilyen eset fordul elő. Számomra segítség, hogy keresztény szemlélettel tekintek erre is: az életet Isten teremtette, és a világi élethez hozzátartoznak a betegségek, valamint a halál is. Ha nekem erre ez a válaszom, akkor ezt tudom továbbadni azoknak is, akik rászorulnak. Úgy vélem, ha a pszichiáter fejében „rend” van, akkor ezzel tud segíteni a betegen elfogadni, megélni állapotát, sőt, a pácienssel együtt élő vagy gyászoló hozzátartozókon is.

– Mi a legszebb ebben a hivatásban?

– Ha bizalmi kapcsolat alakul ki a beteggel, és a gyógyszeres kezelést is elhagyhatja, illetve rendeződik az élete, az számomra is nagyon jó érzés.

– Egészséges ember számára felfoghatatlan, mit érez egy depressziós, vagy bipoláris, akár szkizofréniás beteg. Ön ennek megismeréséhez közelebb áll. Körül tudná írni?

– A szorongásos és a depressziós betegeket meg lehet érteni, át lehet érezni a helyzetüket, mert mindenikünk tapasztalhatta azt az érzést, hogy nincs kedvünk semmire, vagy amit egy rosszul sikerült nap vagy egy negatív történés kiváltott belőlünk. A szkizofréniás beteg gondolkodását viszont nem lehet ép ésszel felfogni, sem az érzésvilágukba belehelyezkedni. De igazából nem is ez a lényeg, hanem az, hogy legjobb tudásunk szerint segítsünk rajtuk.