Skip to content

A jó pszichológus irányt mutat és új szemszögekre világít rá

Bíró Emese, a Carit San Medical Járóbeteg-rendelő pszichológusa bár nemrég kezdte el a praxisát, mesterképzésre és továbbfejlesztő kurzusra is jár. Úgy véli, a jó szakember empatikus, bizalomgerjesztő és a segíteni akarás vezérli. Vallja: aki pszichológushoz fordul, nem beteg, hanem tanácsadásra, útmutatásra van szüksége.

Milyen indíttatásból választotta ezt a hivatást?

A segítés szándéka vezérelt, hiszen mindig szerettem az embereken, a problémájukon segíteni. Ezért is végeztem el a pszichológia egyetemet. A felsőoktatás után külföldön éltem és dolgoztam, ettől eltérő munkakörben, de amikor hazajöttem, a koronavírus-járvány kitörésekor elindítottam a praxisom. Ezzel egyidőben elkezdtem a mesterképzést, illetve egy négyéves pszichoterápia kurzust – ahol úgynevezett pozitív pszichoterápiás módszert tanulunk -, ahol holisztikusan közelítjük meg a pácienst, ugyanakkor végigvezetjük az egész életén, nagy hangsúlyt fektetve a gyerekkorára, és az ott megtörtént, feldolgozatlan események tükrében vizsgáljuk a jelenét.

Mindannyiunkat érnek traumák, negatív történések. Mikor van az a pont, amikor javallott szakemberhez fordulni?

Amikor úgy érzi valaki, hogy már nem bírja egyedül. Nem kell megvárni, amíg késő! Hogyha kisebb mértékű depresszióval, szorongással küzdünk, már akkor ajánlott szakember segítségét kérni. Nagyon fontos kihangsúlyozni, hogy aki pszichológushoz fordul, az nem beteg, hanem olyan személyek, akiknek tanácsra, útmutatásra van szükségük.

Milyen problémákkal fordulnak leggyakrabban önhöz?

A pácienseim nagyrésze különböző szorongásos tünetekkel fordul hozzám. Például attól szoronganak, hogy megfelelnek-e, jól teljesítenek-e az életben betöltött különböző szerepeikben, de olyan pácienseim is vannak, akik azért aggódnak, hogy mások mit gondolnak róluk. Az is gyakori, hogy a nyilvános, embertársaik előtt történő beszédtől félnek. Ugyanakkor poszt-kovid tünetekkel küzdő klienseim is vannak.

Bíró Emese,

Hogyan tud rajtuk segíteni?

Vannak technikák, amik jól működnek, ugyanakkor rá lehet vezetni őket, hogy a fejükben megszülető elmélet nem mindig felel meg a valóságnak. Magukban kell legyőzzék ezeket a gondolatokat, én pedig más szemszögekre világítok rá.

Hogyan lehet jól kérdezni? Lehet-e ezt tanulni?

Ezt tanulni kevésbé lehet, az a jó, ha ösztönösen jön. Viszont erre vonatkozó technikákat lehet és kell is tanulni. Szokták azt mondani, hogy pszichológusnak születni kell, és van is némi igazság ebben a mondásban.

Mi a legnagyobb kihívás ebben a szakmában?

Számomra elfogadni azt a tényt, hogy esetleg nem tudok mindenkin segíteni.

Hogyan lehet legyőzni azt a tévhitet, hogy aki pszichológushoz fordul, az gyenge ember vagy éppen bolond?

A legtöbb embernek hiányzik, hogy valaki meghallgassa. De nagyon fontos, hogy ne a szomszéd, ne a barátok, rokonok tegyék ezt, hanem egy értő fül: egy szakember, aki tudja terelni a helyes út fele, és ahol az orvos-páciens titoktartás magától értetődő. Egy aprónak tűnő történést, akár egy halálesetet – ami egy kisebb trauma és mindannyian találkozunk ezzel életünk során – nehezen tudunk egyedül feldolgozni. Ha ilyenkor szakemberhez fordulunk, sokkal könnyebben és gyorsabban túl tudunk lendülni rajta. Valahogyan tudatosítani kell az egész társadalomban, hogy aki pszichológushoz fordul, nem bolond. Szerencsére az erre vonatkozó tendencia jó irányt mutat.

Mennyi időre van szükség, hogy valódi változást lehessen elérni?

Az első három-négy alkalom csak arról szól, hogy a páciens megállás nélkül beszél, sokszor az egy óra is kevésnek bizonyul, tehát minimum tíz-tizenkét alkalom szükséges, hogy áttörést érjünk el.

Pál Piroska

Carit San Medical A Hely, Ahol Az Ön Egészsége A Legfontosabb!

Contact

Adresa

Marosvásárhely, Románia

Telefon