„A bőrgyógyászatban a prevenció is fontos”
Dr. Fekete László, a Carit San Medical járóbeteg-rendelő bőrgyógyásza harmadik generációs orvos, és bőrgyógyász főorvos édesapja hatása is közrejátszott abban, hogy ezt a szakágat válassza. A prevenciót is fontosnak tartja, ugyanakkor a páciensek szempontjából a kezelés során a következetességet, illetve a türelmet.
Hogyan választotta az orvosi hivatást és ezen belül a bőrgyógyászatot?
Nagytatám és a szüleim is orvosok, így mondhatni orvosi környezetben nőttem fel. Mint minden kisgyerek, kacérkodtam a tűzoltói, rendőri pályával és még sok mással. Végsősorban az embereken való segítés szeretete miatt választottam az orvosi hivatást. Családorvosnak készültem induláskor, de az egyetemi évek alatt kristályosodott ki, hogy bőrgyógyász szeretnék lenni. Ebben nagy szerepet játszott az is, hogy édesapám bőrgyógyász főorvos, és nagyon sok mindent láttam, tanultam tőle a szakágról.

Sikerélményekkel teli orvosi ágazat ez?
Mindenképpen. Egyike azon kevés szakágaknak, ahol gyors, ugyanakkor számos esetben száz százalékos gyógyulás érhető el. Nehéz és komplex tudományág a bőrgyógyászat, hiszen bőrünk az elsődleges védőpajzs, direkt kapcsolatban áll a külvilággal. Ok-okozati összefüggéseket, társbetegségeket kell figyelembe vennünk a diagnózis felállítása és a kezelések során. Mindig elégtételt ad a látványos felépülés.
Hogyan vélekedik a prevenció fontosságáról?
Nagyon fontosnak találom. Harminc éves kor felett évente ajánlott felkeresni a szakorvost egy teljes kivizsgálásért, ami az anyajegyszűrést is magába foglalja. Ugyanakkor, ha több héten át fennálló, bármilyen bőrelváltozást fedezünk fel magunkon, azzal is szakorvoshoz kell fordulni. A bőrgyógyászatban nagyon fontos diagnosztikai módszer a biopszia, amellyel több száz kóros elváltozás azonosítható a helyes kezelés érdekében.
A technológia vagy más fejlesztések hogyan változtatták meg az orvosi gyakorlatot?
Nagyon dinamikusan fejlődő szakág. A már régóta használt eszközökön kívül ma már négyféle lézertípust alkalmaznak a bőrgyógyászatban. Ugyanakkor az esztétikai beavatkozások és módszerek az elmúlt húsz évben látványos fejlődésen mentek át. Itt megjegyezném, hogy ezeket az eljárásokat biztonságosan és felelősségvállalással csak az orvos végezheti el. Ami az új terápiákat illeti, teret hódított a modern biológiai terápiák sokasága, amelyeket sikerrel alkalmazunk egyes krónikus bőrbetegségek kezelésében.
Milyen alapvető tanácsokat adna a pácienseinek a megfelelő bőrápolás érdekében?
Három alappillére van a bőrápolásnak. Az első lépés a tisztítás, a második a hidratálás, a harmadik pedig a fényvédelem. Az utóbbi nagyon fontos nemcsak a bőrrák, hanem a bőröregedés megelőzésében is. Javaslatom az, hogy télen és nyáron is magas faktorszámú fényvédőkrémmel kell bekenni a bőrünket ott, ahol a nap érheti: arcot, nyakat, dekoltázst, kezeket. Ezt adott esetben kétóránként kell megismételni, hogy a hatásuk megmaradjon. Ami az ajánlott termékeket illeti, a gyógyszertárban kaphatóakat javasolom, mivel ezek bevizsgált termékek, ún. dermatokozmetikumok, ez pedig a megbízhatóságukat, hatásosságukat szavatolja.
Mi a legnagyobb kihívás ön számára a szakmájában?
Talán az, hogy megértessem a páciensekkel, hogy következetesen tartsák be az orvosi utasításokat, ugyanakkor türelmesen várják ki a gyógyulást. A kezeléseket általában két-három hétre írjuk fel, utána következik a felülvizsgálat. Egy helyileg alkalmazott, kenőcsös kezelésnek idő kell, amíg kifejti a hatását a bőrön. Ha a beteg abbahagyja a kezelést, vagy nem végzi kitartóan, nem tudunk maximális hatást elérni.