„A szülészet nem egyenlő a mosollyal, hiszen már sírással kezdődik…”

Dr. Kiss Szilárd szülész-nőgyógyász 12 éves kora óta tudja: orvos akar lenni. Bár a szakágról negyedéves egyetemistaként, első fia születésekor döntött, ma sem tud ennél szebb hivatást elképzelni. Nem tagadja: vannak árnyoldalai is a nőgyógyászatnak, de a legszebb, amikor abban segédkezik, hogy egészséges baba jöjjön világra. Az orvosi egyetemen is tanít, és állítja, hogy lesz utánpótlás, sőt, nagyobbik fia elsőéves rezidens szülészként apja nyomdokaiba lép. Úgy véli, doktor és páciense között nem érződhet alá-fölérendeltségi viszony, emiatt nem is visel fehér köpenyt, kizárólag a műtőben.

– Hogyan választotta az orvosi hivatást, ezen belül a nőgyógyászatot?

– Ötödikes koromban édesanyám – számos magyar szépirodalmi könyv mellé – egy román nyelvű, Inima fiului meu című kötetet adott a kezembe. A történetben a híres szívsebész, Christiaan Bernard egy 18 éves fiatalnál szívátültetést végez Dél-Afrikában, aminek aztán happy end a vége. Amikor elolvastam, rögtön úgy döntöttem, hogy szívsebész leszek, tulajdonképpen ez volt az első impulzus, amely az orvosi szakma felé irányított. Sokáig nem is tettem le a kardiológusi álmomról. Aztán 1992-ben jó eredménnyel vizsgáztam – ami révén akár szívsebészetet is választhattam volna –, ám azelőtt sorsfordító dolog történt az életemben: negyedéves orvostanhallgatóként megszületett a nagyobbik fiam. Akármilyen álmaim is voltak eddig, ennél szebb hivatást elképzelni sem tudtam.

– Van-e valóságalapja annak, hogy a férfiak hozzáértőbb nőgyógyászok?

– A nőgyógyászat, szülészet rettentően kemény és megterhelő fizikai munkát igényel, elsősorban ez okból kifolyólag férfi a nőgyógyászok többsége. Nem értelem, szaktudás vagy szellemi képesség, hanem a fizikai adottság, amely a férfiakat alkalmasabbá teheti, a nőket meg elriaszthatja ettől a szakágtól. Közismert, hogy szülész nem betervezett munkaprogram szerint él, hiszen aki aktívan szülésvezetést végez, annak egy napból 24 órát, és egy hétből hét napot talpon kellene lennie, jóllehet ez emberileg lehetetlen. Egy nő számára, aki gyereket akar vállalni, ezt a munkát nagyon nehéz elvégezni. Szerencsére a feleségem kiegyenlítettebb időbeosztás szerint dolgozik, és ott lehetett a gyerekekkel, nekem viszont állandóan szólt a telefonom és indulnom kellett. Emlékszem, rezidensként előfordult, hogy három napot egyhuzamban dolgoztam a kórházban, mert tudtam: az a munka képezi az alapjait a mostani praxisomnak. Ha nem lett volna ilyen támogatásom a családban, akkor kétségkívül ezt nem tudtam volna megtenni.

– 25 év távlatából hogyan látja, érdemes ezt így csinálni?

– Ma már vannak fenntartásaim azzal kapcsolatosan, hogy szabad-e ennyire odaadóan végezni ezt a munkát. Utólag visszagondolva fáj, hogy nem láttam a gyerekemet először felállni, mert továbbképzésen voltam. Amikor a kisfiam a Mikulásnak küldött levelében azt írta, hogy nem kér semmit, csak hogy édesapa otthon legyen, az azért megpecsételi az ember lelkiállapotát. De húsz évvel ezelőtt másképp gondolkoztam, nem mértem fel ennek a súlyát. Mindig hajtott a szakmám iránti szeretetem, valamiféle áldozatot pedig hozni kell, ám azt hiszem, ha újrakezdhetném, nem csinálnám ugyanígy.

– A marosvásárhelyi orvosi egyetemen is tanít. Milyen az utánpótlás?

– Úgy gondolom, hogy lesznek jó nőgyógyászok, szülészek. Talán kissé elfogult is vagyok a kérdést illetően, hiszen a nagyobbik fiam – akinek születésénél döntöttem a szakmám irányáról – elsőéves rezidens nőgyógyász. Pedig sosem győzködtem, hogy ezt a hivatást válassza, ellenkezőleg, többször megpróbáltam érzékeltetni vele az orvosi pálya sötét oldalát, a túlhajszoltságot, a szakmai kellemetlenségek okozta frusztrációt, de természetesen büszke vagyok rá, hogy a nyomdokaimba lép.

– Mely tünetek azok, amelyekkel ajánlott felkeresni a nőgyógyászt?

– Létezik három alaptünet, amiért nőgyógyászhoz jelentkeznek: a kóros folyás, a rendszertelen menstruáció, illetve az alhasi, kismedencei fájdalmak, de nem győzöm hangsúlyozni, hogy legjobb nem megvárni a tüneteket, hiszen minden betegséget könnyebb megelőzni, mint kezelni. Mindenki számára ajánlott a rendszeres nőgyógyászati vizsgálat, a rákszűrés, akár fiatal nő, akár kétgyerekes családanya, vagy posztmenopauzában lévő idősebb hölgy esetében. A periodikus vizsgálat lehetőséget ad olyan kóros állapot korai felismerésére, amikor a kezelés még teljes mértékben elvégezhető: ilyen például a méhnyakrák vagy a petefészek-daganat, amely betegségnek csak előrehaladott stádiumában van tünete.

– Kielégítő mértékben jelentkeznek az erdélyi nők nőgyógyászhoz?

– Bár rengeteg a tennivaló, mégis messze állunk az ideális helyzettől. Jó példa erre az ingyenes rákszűrővizsgálat lehetősége, amely egyszerű, fájdalommentes és rendkívül hasznos analízis, a nők mégsem élnek vele. Azért szerencsére egyre gyakrabban találkozunk olyan pácienssel, aki nem konkrét panasszal fordul hozzánk, hanem rutinvizsgálatra jelentkezik. Ez örvendeztető, de még mindig túl kevés ezeknek az aránya.

– Mi a legszebb az ön szakmájában?

– Közhellyel élve: legszebb a siker, és legkevésbé kellemes a sikertelenség. Mindkettőből részünk van. Amikor abban segédkezünk, hogy a szülés természetes úton történjék, és egészséges baba jön világra, az siker, és talán a legszebb. A szakmaválasztásomnak is ez volt az elsődleges mozgatóereje. Ám a szülészetnek van sötét oldala is: a sorozatos vetélések, az időelőtti lepényleválás és annak eredményeként elhalt magzat, a koraszülöttek, akik szövődményekkel élik le az életüket, vagy a malformációs gyerekek. A szülészet nem egyenlő a mosollyal, hiszen már sírással kezdődik…

– Közismert, hogy a román egészségügyi rendszer ezer sebből vérzik. Mit tehet az orvos mint egyén, vagy egy járóbeteg-rendelő orvosközössége ennek leküzdése, csökkentése céljából?

– Sajnos nem sokat. Nagyban nehezíti a munkánkat a bürokrácia, a biztosítóház megkötései, az egészségügyi kártya esetleges működése. Erőfeszítésünkbe kerül – ha egyáltalán sikerül – kimatekezni ezeket a hiányosságokat. Sok esetben éppen a tehetetlenség miatt bosszús az orvos, és ez sajnos a betegen csattanhat, a túlhajszoltság, az egész napos ügyeletek után nem tudunk mindig tökéletes kedvességgel, türelemmel közeledni a pácienshez.

– Az utóbbi időszakban ugrásszerűen megnőtt a császármetszéssel szülő anyák száma. Mi a magyarázata ennek a jelenségnek?

– Két oka van ennek: az egyik, hogy jelentősen gyarapodott azon anyák száma, akik ilyen módon akarnak szülni, és mindent elkövetnek ennek érdekében, amihez nyilván orvost is találnak. A másik tényező hátterében a defenzív, a védekező medicina áll, amely miatt az orvosok inkább bevállalják a császármetszést, csak ne legyenek támadhatóak. Magyarázom: ha az orvos az anya esetében a hüvelyi szülést ajánlja, és a gyerek az Apgar-teszten csak 7-est kap, akkor a kismama úgy gondolja, hogy ha császármetszéssel szült volna, akkor magasabb pontszámot kapott volna a baba. Ez egyáltalán nem biztos, ám ez az elképzelés honosult meg a páciensekben. Emellett az anya attól tart, hogy az alacsonyabb pontszámnak negatív következménye lehet a gyerek további életére nézve. Így a törvényszéktől való félelem miatt az orvosok sokkal könnyebben vállalják a császármetszést, mint tíz évvel ezelőtt. Jómagam kérésre nem végzek császármetszést, kizárólag indokolt helyzetben, amikor a magzat vagy az anya állapota megkívánja azt.

– Vannak-e hátulütői a császármetszéssel szülésnek? Számít-e a gyereknek, hogy miként jön világra?

– A külvilághoz való alkalmazkodás egyik fontos része az a munka és stressz, amit akkor él át a gyerek, amikor áthalad a szülőcsatornán. Császármetszéskor ezt nem tapasztalja meg a baba. Nagyon gyakran történik úgynevezett hideg császármetszés, amikor nem beindult szülésnél vágnak, hanem előzmények nélkül kiemelik a gyereket az addig természetes közegéből. Ez a baba számára olyan lehet, mint amikor a felnőttet éjszakai álmából felébresztik, reflektorral a szemébe világítanak, és bedobják egy hideg vizű medencébe…

– Mit tart ön eddigi szakmai életének legfontosabb, legemlékezetesebb pontjának?

– Sajnos sokkal inkább emlékszem a rossz élményekre. Nagy öröm, hogy jóval több a sikerélmény, de ha komplikáció lép fel, ha visszahívnak éjszaka újraoperálni a pácienst, netán meghal a beteg, vagy állok az ágya mellett az intenzív terápiás osztályon, és tehetetlen vagyok, az örökre beég az orvos emlékezetébe. Minden doktor agyában megvan az a rész, ahol ezeket az eseteket raktározza, és beszélni sem jó róluk. De ami a szép emlékeket illeti: még nem voltam szakmabeli, amikor megszületett a nagyobb fiam, már gyakorló orvosként pedig a kisebbik fiam születése gyönyörű pillanat volt.