„Szemüvegfelírásért szakorvoshoz ajánlott fordulni!”
Dr. Orbán Theodora szemész főorvos, bár korát meghazudtolja a külseje,több mint három évtizede vizsgálja a betegek szemét. Mint szerényen mondja: ő már pályájának a végéhez közeledik, de örül, mert ígéretes a szemészutánpótlás, sok ügyes, fiatal szakorvos van Vásárhelyen. Leginkább gyerek páciensei vannak, akikkel szeret dolgozni, és mindenkinek azt javasolja, hogy évente egyszer érdemes szakorvosi vizsgálatra jelentkezni, ezt pedig szemésznél, ne optikusnál végezzük el.
– Hogyan választotta ezt a hivatást?
– Diákkoromban még nem tudtam pontosan, hogy mit is jelent orvosnak lenni, mégis ide felvételiztem. Utólag derült ki, hogy egyáltalán nem bántam meg, sőt, nagyon jó döntésnek bizonyult. A szemészetet már tudatosan választottam, és ma is nagyon szeretem a szakmám. A pályám – rezidensvizsga eredménye utáni választásom miatt – Maroshévízen kezdődött, azért is, hogy közelebb legyek a családomhoz. Négy és fél évet dolgoztam egy, abban az időben kevésbé felszerelt poliklinikán, aztán utána ugyanennyi időt töltöttem el Gyergyószentmiklóson. 1994-ben kerültem a Marosvásárhelyi Szemészeti Klinikára, és töltök be szakorvosi teendőket – többek között – a CaritSan Medical járóbeteg-rendelőben.

– Miért érdemes szemész szakorvoshoz fordulni, és nem optikushoz?
– Nem győzöm hangsúlyozni ennek a fontosságát. A városban számos jobbnál jobb szemész szakorvos rendel. A minap egy fiatal férfi tért be hozzám a rendelőbe, akinél előrehaladott állapotban lévő zöldhályogot diagnosztizáltam. Köztudott, hogy ez a betegség – megfelelő kezelés hiányában – a látás csökkenésének,elvesztésének lehet az oka. Kérdésemre, hogy eddig miért nem fordult szakorvoshoz a tüneteivel, elmondta, hogy bár optikusnál járt, ahol szemüveget írtak fel neki, ám szemfenék-, illetve elülső pólus vizsgálatot, valamint szemnyomás-mérést nem végeztek, amely vizsgálatok során kiszűrhető lett volna a zöldhályog. A szemész számára elképzelhetetlen a szemüveg felírása ezen vizsgálatok elvégzése nélkül.
– Örökös dilemma: szemüveget vagy kontaktlencsét viseljünk? Hogyan vélekedik erről a szakember?
– Természetesen lehet kontaktlencsét használni – egyes esetekben ez javasolt is –, de a kontakt lencse nem helyettesíti a szemüveget. Fontos az előírt utasítások betartása és a rendszeres szemészeti ellenőrzés.
– Milyen az erdélyi ember szemének egészségi állapota?
–Ami a fénytörési hibákat illeti , talán régebben is volt ennyi ,de akkor nem fordítottak akkora figyelmet rá.Az utóbbi időben megnőtt a szemüveget viselő gyerekek száma. Nem mellékes az sem, hogy napjainkban megsokszorozódott az optikák száma, ahova, ha betér az ember, ritkán távozik szemüveg nélkül. Jómagam csak indokolt esetben ajánlom bármely látáskorrekciós eszköz viselését.
– A zöldhályog közegészségügyi problémát jelent, sajnos a betegségnek csak előrehaladott fázisában vannak tünetei. Mit ajánl a lakosoknak, hogyan lehet hatékonyan megelőzni a betegséget?
– A zöldhályog egyike a legsúlyosabb szemészeti betegségeknek, amely kezelés nélkül szinte száz százalékos látás csökkenéshez, látáselvesztéshez vezet, az esetek tíz százalékában minden helyes kezelés mellett is romlik a látás. Éppen ezért ajánlott az évente egyszeri szemészeti vizsgálat, de szemüvegfelíráskor minden személyt köteles a szemorvos alaposan megvizsgálni. A fent már említett elülső pólus-szemfenékvizsgálat, szemnyomásmérés elengedhetetlen ezen betegség kiszűrése érdekében.
– A szemészet műszerigényes szakma, egyre inkább a gépek lépnek előtérbe. Leegyszerűsödött ezzel az orvos dolga?
– A szemészet egyike azon orvosi szakágnak, amely az elmúlt húsz évben sokat fejlődött a vizsgálat és a műtétek szempontjából egyaránt, és ennek abszolút pozitív hatása van.Könnyiti a szakember munkáját úgy a kórisme felállításában mint a betegség követésében.Ezzel persze nem lehet és nem is szabad a pácienssel való beszélgetést elhanyagolni.
– Hogyan vélekedik a mostanság divatossá vált szemtornáról, illetve olyan személyek által tartott szemináriumokról, akik azt állítják, hogy több dioptriát javulhat a látásuk, ha különböző gyakorlatokat végeznek?
– Nem hiszem, hogy ennek van valós, szemészetileg mérhető alapja, semmilyen mérvadó szemészeti konferencián nem hallottam ilyensmiről. A gyerekeknél végzünk szemtornát a tompalátás kezelésére, de a „Dobd el a szemüveged” szemináriumoknak kötve hiszem, hogy tényleges eredményei lennének.
– Szakemberként miként látja, mikorra várható a vakság visszafordítása, korrigálása?
– Szívesebben élek a csökkent látásélesség kifejezéssel.Ennek visszafordítása a látásromlás okának függvényében történhet. A zöldhályog miatt bekövetkezett látáscsökkenést, látóidegsorvadást visszafordítani nem lehet, esetleg fenntartani az aktuális állapotot, a romlási folyamatot megállítani ,lelassítani pontosan alkalmazott kezeléssel. De romolhat a látás általános betegségek miatt is. Szerencsére létezik együttműködés más szakorvosakkal (diabetológus,reumatológus,endokrinológus,neurológus) ,hogy könnyebben kiszűrjük a megbetegedéseket, hiszen sokszor a szemtől eltérő, szervi elváltozás áll a látáscsökkenés hátterében.