Közel öten éve a bőrgyógyászati hivatás szolgálatában
Dr. Koós László, a Carit San Medical Járóbetegrendelő bőrgyógyásza Marosvásárhelyen született, és 1975-ben végzett a marosvásárhelyi orvosi egyetemen, aztán rezidensként három évre Bákó megyébe került. Vacillált a belgyógyászat és a bőrgyógyászat között, de az utóbbit választotta, mert így szülővárosához közel, Dicsőszentmártonban foglalhatott posztot. A belgyógyászatot ma is szereti, és a holisztikus szemléletmód híveként a bőrgyógyászatban van is alkalma használni azt. Négy éve nyugdíjazták, így ma már magánpraxisban hasznosítja a közel fél évszázad alatt összegyűjtött klinikai tapasztalatát.
Milyen indíttatásból választotta az orvosi hivatást?
Tízéves koromban együtt gyerekeskedtünk a nagyszüleimnél a három éves unokahúgommal, aki leukémiában meghalt. Már akkor eldöntöttem, hogy orvos leszek. A történtek hatására rákkutató szerettem volna lenni, de aztán másképp alakult.
Miért éppen a bőrgyógyászatra esett a választás?
Nagyon szeretem a jól megírt, minőségi krimiket, és a bőrgyógyászat is olyan, mint egy jó krimi. Látunk egy tünetet – csomó vagy kiütés a bőrön –, ami elsőre egyszerűnek tűnhet, de mégis rendkívül komplikált, tüzetesen kell vizsgálódni, „nyomozni”. Az okozat oka lehet bőrbetegség, diabétesz vagy akár belső szervi probléma is. Bár létezik az a nézőpont, hogy a bőrgyógyászat a medicina legkönnyebb ága – a tünet jól látható helyen van, illetve néhány kenőcs, por ismerete elég is –, szerintem az egyik legnehezebb része az orvoslásnak. Igen sok betegség létezik, amelynek a tünetei nagyon hasonlóak, így szükség van holisztikus megközelítésre, azaz minden más orvosi szakághoz kell valamennyit érteni, hogy pontos diagnózist tudjunk felállítani. Ez bizony erősen megdolgoztatja a bőrgyógyászt.
Milyen tünetekkel ajánlott bőrgyógyászhoz fordulni?
Súlyos, akár egész testet beborító allergiás tünetek esetén sürgősségi osztályra kell jelentkezni. De ha enyhébb, viszont egy héten belül nem múló, a bőrön tapasztalt tüneteket látunk, akkor mindenképp orvoshoz kell fordulni. Ami fontos és keveset beszélnek róla: a nemi betegségek esetén nagyon fontos felkeresni a szakembert. Szemérmességből hajlamosak az emberek halogatni ezeket a problémákat, de nem győzöm hangsúlyozni, hogy ez teljesen természetes dolog, és gyógyításra szorul. Nem szabad önkezelést alkalmazni ebben az esetben sem, mert egy félrekezelt nemi betegséget nagyon nehéz diagnosztizálni, aztán orvosolni. A másik a bőrrák, anyajegy- és bőrelváltozások, amivel időpontot kell kérni az orvoshoz. Én a mediatizálttól enyhén eltérő szemléletmódot képviselek ebben a kérdésben, úgy vélem, a túlzott félelem a napsugárzástól nem mindig megalapozott. Természetesen déli órákban nem ajánlott napra menni, illetve évente kell anyajegyszűrésre járni, de ha minden rendben, kitehetjük a bőrünket a napsugárzásnak ésszel és fokozatosan, nem fog kóros elváltozást okozni a bőrben. Sőt, a D3-vitamin miatt érdemes „napozni”, mert az étrendkiegészítőknek más a felszívódása, nem éri el ugyanazt a hatást.
Mi a legnagyobb kihívás ebben a szakmában?
A pontos diagnózis felállítása. Számos betegségnek hasonló tünetei vannak, és ha belső szervi eredetű, a kiváltó ok meghatározása nehéz. Például egy krónikus csalánkiütésre kapásból 30 okot tudnék felsorolni. A másik kihívás időben felismerni a bőr- és anyajegydaganatokat.
Milyen tévhitekkel találkozik a praxisa során?
Több is van. Vidéki környezetben gyakran találkoztam azzal a tévhittel, hogy a különböző fityegő papillómákat lekötéssel „kezelik”, mert így elhalnak, elmúlnak. Ez veszélyes, mert elfertőződhet, és súlyos következményei lehetnek. A másik tévhit, az ichtiol, az úgynevezett fekete kenőcs használata gyulladásokra. És nem javaslom ezt, mert nem fertőtlenítés által hat, hanem fokozza a gyulladást, így hamarabb kifakad a kelés. Egy másik fontos tanács, hogy nagyon kell figyelni a felső ajaktól felfele létrejött gyulladt, gennyes bőrgyulladások, pattanások nyomkodására. Ez a terület nagyon kényes, nyomkodással a baktériumok bekerülhetnek az agyi erekbe, és fertőző agyvelőgyulladást okozhatnak. Még gyakori eset, hogy a nők óvakodnak a szappanos arctisztítástól. Igaz, amely termék illatanyaggal van ellátva vagy túlszárít, az nem jó, de egy érzékeny bőrre való babaszappan nagyon hatékonyan tisztítja az arcbőrt, ha nem is mindennap, legalább minden másnap ajánlott használni.
Hát az anyajegyekkel kapcsolatosan?
Az előfordult, hogy a páciens indokolt – akár rosszindulatú daganatos elváltozás – esetben is tiltakozik az anyajegy kiműtése ellen. Valamiért él az a tévképzet a fejekben, hogy az eltávolítás következtében rákos sejtburjánzás alakul ki. Ezt a hibás berögződést le kell építeni.
Hogyan vélekedik a bőrgyógyász-utánpótlásról?
Ügyeleteztem a vásárhelyi bőrgyógyászati klinikán, illetve tanítottam az egyetemen, és örömmel jelenthetem ki, hogy amely diákokkal, rezidens orvosokkal kapcsolatba kerültem, elégedett voltam velük. Hatalmas segítség, hogy ma már hozzáférhetőek a külföldi szaklapok, ott az internet, és azt tapasztalom, hogy aki a bőrgyógyászatot választja, tudatos döntést hoz.