„Csodálatos dolog látni a páciens felépülését”

Dr. Constantin Viorelia, a Carit San Medical Járóbeteg-rendelő neurológusa alig néhány hete került az intézmény orvoscsapatába. Egyetemi és sürgősségi kórházban is dolgozva az ideggyógyászati megbetegedések számos fajtájával találkozott, és úgy gondolta: magánszektorban is szeretné kipróbálni magát. Pályája kezdetén kacérkodott ugyan a kardiológiával, de nagyon örül neki, hogy mégis – egészségügyi líceumi kedvenc tantárgyából inspirálódva – a neurológiát választotta.

– Mi ösztönözte arra, hogy az orvosi hivatást válassza?

– Kisgyerekkoromtól vonz ez a szakma, igazából fel sem került más opció. A családunkban is volt orvos: egy nagybátyám sebészként, egy másik idegsebészként dolgozott, és mindig csodálattal tekintettem a hivatásukra. Aztán amikor idősebb lettem, tudatossá vált a döntés, amiben az is közrejátszott, hogy szerettem volna jót tenni, segíteni az embereknek. Üres mondásnak tűnhet, de akárhányszor egy páciensem meggyógyul, rajtam is lelki nyugalom vesz erőt.

– Hát a neurológia mellett miként döntött?

– Egészségügyi líceumot végeztem, és már akkor nagyon tetszett az ideganatómia, illetőleg minden roppantul érdekelt, ami a központi idegrendszerhez kapcsolódik. Aztán egyetemen az ideggyógyászatra való szakosodás természetszerűleg következett. Nőként a sebészi szakmát túl megterhelőnek találtam, és a neurológia jó kompromisszumos megoldásnak bizonyult, hiszen belgyógyászat, de mégsem invazív.

– Európában minden harmadik személy neurológiai vagy pszichiátriai zavarokkal küszködik. Tényleg ennyire nagy ez a szám?

– Sajnos a modern társadalomnak és életvitelnek számos negatív hozadéka van: ilyen a stressz, ami enyhébb vagy súlyosabb pszichiátriai zavarokhoz vezethet. A mindennapok bizonytalanságából sokan mérgező anyagok fogyasztásába „menekülnek” –alkohol, cigaretta –, és a szedentáris életforma is hosszútávon nyomot hagy az emberi pszichén. Emellett a magas vérnyomás, a helytelen táplálkozás hatására az 50-60 év fölötti személyek érrendszeri problémákkal küzdenek, amelyekből neurológiai patológiák is következhetnek. A külső tényezők mellett az egészségügyi nevelés, neveltetés hiánya és a tudatlanság is hozzájárul ahhoz, hogy ezek a betegségek kialakuljanak.

– Nyugat-Európában is ilyen súlyos a helyzet?

– Közismert, hogy Kelet-Európában az agyvérzés előfordulása sokkal gyakoribb, mint tőlünk nyugatabbra, de az a tapasztalatom, hogy egyre csökken az életkor is, amikor bekövetkezik az ilyen jellegű probléma. A minap egy 45 éves nő agyvérzés okán került a kórházba. Nos, ez 10-15 éve szinte elő sem fordulhatott.

– Milyen tünetekkel javallott neurológus szakorvoshoz fordulni?

– Nagyon széles a skála. Leggyakrabban fejfájással jelentkeznek a páciensek, amelynek számos kiváltó oka lehet. Az okot alapos klinikai kivizsgálás, neurológiai, illetve laboratóriumi vizsgálatok révén derítjük fel. De a zsibbadás, bizsergés, végtagok elerőtlenedése, egyensúlyzavarok, szédülés mind olyan tünetek, amelyekkel ajánlott felkeresni a szakorvost. Fontos kiemelni, hogy ezek nem korosztályos betegségek, fiataloknál és időseknél egyaránt jelentkezhetnek a tünetek. A harmadik korosztály esetében már megjelennek a degeneratív betegségek – demencia, Parkinson-kór stb. –, de cukorbetegeket is gyakran a diabetológusuk irányítja hozzánk, hiszen az elsődleges kórjuk neurológiai tüneteket is kiválthat.

– Mi volt szakmai életének eddigi legnagyobb kihívása?

– Az eddigi legfontosabb, és általam nagyon vágyott lépés, hogy egyetemi kórházban dolgozhassak. Egyrészt azért, mert a betegségek széles palettájával találkozik az orvos, ami szakmai kihívás és elégtétel egyaránt. Másrészt pedig, mert itt állnak rendelkezésünkre a legkorszerűbb klinikai diagnosztikai eszközök. Harmadsorban úgynevezett „ágyas” rendszerben dolgozva lehetőségünk van végigkövetni a páciens betegségének útját az orvoshoz fordulásától, a diagnosztizáláson át egészen a gyógymód alkalmazásáig, illetve a felépülésig.

– Mi a legnagyobb nehézség a neurológiában, ami a gyógyítás, gyógyulás útjában áll?

– A neurológia az idegrendszer biológiájából és természetéből adódó kihívásokkal van tele. Megannyiszor frusztráló érzés, amikor degeneratív betegségekkel találkozunk, és tehetetlenek vagyunk. Ilyenkor borzasztó nehéz közölni a pácienssel és a hozzátartozóival, hogy a gyógyulás esélyei nem kedvezőek, és orvosolni sem lehet a betegséget, csupán tüneti kezelést alkalmazhatunk. A tudomány jelenlegi állása szerint az idegszövet sorvadását nem lehet sem visszafordítani sem megállítani.

– Elmesélne egy pozitív esetet a praxisából, ami megmaradt az emlékezetében?

– Egy esetben sürgősségileg utalt be hozzám az orvoskollégám egy pácienst, akinek a tünetei diffúzok voltak, nem lehetett pontos diagnózist felállítani. Kiegészítő vizsgálatokat végeztem, és 2-3 nap kórházi ottlét után már körvonalazódni kezdett a kórkép. A páciens rossz állapotban volt, motorikus képességei nagyon gyengék voltak, de az immunoglobulin-kezelés hatására látványos volt a felépülése. Az ágyhoz kötött páciens egy-másfél hetes terápia után a saját lábán hagyta el a kórházat. Még nagyobb öröm volt, amikor egy hónappal később, az ellenőrzésre kísérő nélkül, egészségügyi állapotával megelégedve érkezett vissza. Egy orvos számára óriási dolog látni ezeket a felépüléseket.